Jégvarázs szappan

Hozzávalók a jégvarázs szappanhoz:

A jégvarázs szappanhoz szükséges alapanyagokat beszerezhetitek webáruházunkból.

A recept szerint kimérjük a szükséges olajokat, zsírokat. A pálmaolajat és kókuszolajat vízgőz felett felolvasztjuk, majd levesszük a gőzről, beleolvasztjuk a kakaóvajat, majd hozzáöntjük a folyékony olajokat. A fagyasztott joghurtot apró darabokra vágjuk.

A mosogatótálcába hideg vizet engedünk, melyet jégkockákkal tovább hűthetünk, ebben fogjuk hűteni a laboratóriumi főzőpoharunkat, melyben a lúgot oldjuk. Ablakot nyitunk, vagy gondoskodunk a megfelelő szellőzésről. Gumikesztyűt húzunk, védőszemüveget veszünk fel, ügyeljünk rá, hogy végtagjaink is megfelelően fedettek legyenek (hosszú nadrág, hosszú ujjú póló). Kimérjük a szükséges mennyiségű nátrium hidroxidot.

A laboratóriumi főzőpohárba öntjük a darabolt, fagyasztott joghurtot, és folyamatos keverés mellett a hideg vízfürdőben (amit az előbb elkészítettünk) apró adagokban hozzáadjuk a lúgot, ügyelve, hogy minden kis adag teljesen feloldódjon. Fontos, hogy ne siessük el a lúg feloldását, mert ha türelmetlenek vagyunk, a joghurt megbarnulhat. Az olajokat és a lúgoldatot 38 fokosra hűtjük.

Előkészítjük a színezékeket. A titán-dioxidot pici langyos desztillált vízben diszpergáljuk. A kék kozmetikai pigmentet pici olajban diszpergáljuk.

+1 tipp:

A pigmentet lehet egyszerre nagyobb mennyiségben diszpergálni avasodásra kevésbé hajlamos, hosszabb szavatosságú olajban. Csepegtetős üvegben, sötét helyen tároljuk, felhasználás előtt jól rázzuk fel.

Amikor az olajok és a lúgoldat is lehűlt a megfelelő hőfokra, az olajokba beleöntjük az illatolajat és átkeverjük, ezután beleöntjük a lúgoldatot is, majd botmixerrel átkeverjük. Figyelni kell arra, hogy ne legyen sem túl híg, sem túl “pudingos” a massza, mert a minta nem fog szépen sikerülni.

Jégvarázs szappan
Jégvarázs szappan – Gyapjas Incus

Két kisebb kancsóba kitöltünk a masszából körülbelül 1-1,5 dl-nyi masszát, majd hozzákeverjük az olajban diszpergált kék kozmetikai pigmentet és alaposan elkeverjük habverővel. Az egyik kancsóban sötétebb, a másikban világosabb kéket keverünk ki. A maradék natúr masszához hozzáadjuk a vízben diszpergált titán-dioxidot, habverővel elkeverjük. A fehér masszába öntünk magasról a sötétebb kék masszából 4 pontra (például: észak-kelet-dél-nyugat) nagyjából megegyező mennyiséget, majd megismételjük ezt a műveletet a világoskék masszával is 4 pontban (északkelet- délkelet, délnyugat és északnyugat ), a sötétkék pontok közötti területen. Egy szélesebb szilikon spatulát északnál a massza aljáig nyomunk, majd keverünk a masszán egyet (függőlegesen tartva a spatulát) a színes öntési pontokat érintve, majd ha újra északhoz érünk, behúzzuk a spatulát középre és kiemeljük. Ezt nevezik angolul “In the pot swirl” -nek.

Formába öntjük a szappanmasszát. Alaposan betakarjuk, hogy meg ne fázzon a szappan. Huzatmentes, lehetőleg langyos helyre tesszük. Érdemes időnként ránézni a szappanunkra, nehogy túlmelegedjen. Minimum 24 óra pihenés után kivesszük a formából, majd 6 hétig pihentetjük.

A jégvarázs szappan receptjét beküldte: Gyapjas Incus. Köszönjük!

Ha a tarsolyodban van egy remek kence, krém, szappan, tisztítószer recept, küld el emailben. Készíts a munkafolyamatról és az elkészült műről képet, írd le az elkészítés menetét. Egy 10%-os kuponkód üti a markod, amit a következő vásárlásodnál be is válthatsz!

Mentés

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

 

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..